Újabb nehéz évek várnak a turizmus szereplőire?
A turizmus egészen 2020 elejéig a hazai gazdaság sikertörténetének számított. Óriási beruházások, bőséges kínálat és kétszámjegyű forgalombővülés jellemezte a szektort, amelyet szinte egycsapásra állított le a pandémia. A gyors újraindulás után sokat úgy gondolták, a nehezén már túlvan a szektor, azonban a jelenlegi folyamatok azt vetítik előre, hogy e helyett inkább újabb kihívásokkal kell szembenéznie a szereplőknek.
A növekvő rezsiköltségek, a munkaerőhiány két olyan baljós előjel, ami nehéz időszakot vetít előre a turizmusban és a vendéglátásban. Számos turisztikai szakértő gondolja úgy, hogy olyan időszak közeledik, amelyet csak a legszívósabb, legjobb vállalkozások fognak tudni túlélni.
A túlélést segítik az energiahatékonyságot javító beruházások, a költségcsökkentések illetve a vonzó munkahelyi feltételek megteremtése, amellyel a vállalkozások képesek lehetnek magukhoz csábítani a tehetséges munkavállalókat.