Munka és lakhatási segítség az ukrán menekülteknek

Magától értetődő, hogy az emberekkel foglalkozó szektorokban fokozott empátiára van szükség. Ez a kijelentés tökéletesen megállja a helyét a humán erőforrás menedzsment területén is. A cégek HR csoportjai és a munkaerő kölcsönzéssel vagy közvetítéssel foglalkozó szakértői csapatok nap mint nap emberek sorsának jobbá tételéért dolgoznak. 

Talán még sosem volt ekkora létjogosultsága a segíteni akarásnak, mint most, amikor a szomszédunkban fegyveres konfliktus dúl. Az Ukrajnából eddig elmenekült lakosság számát több millióra becsülik. Az otthon és megélhetés nélkül maradt emberek számára Magyarország is támaszt nyújt.

A Jobtain Kft. már évek óta működteti kárpátaljai irodáját, eddig is állandó volt az ukrán munkaerő közvetítés. Így tehát a tapasztalt munkatársak és a helyi ismeretek előnyeit felhasználva azonnal reagálni tudott a kialakult helyzetre. Az erről a területről érkező családok utazását, elhelyezését és munkához jutását gyorsan és eredményesen végzik. Ezáltal is hozzásegítve a rászorulókat egy biztonságos élet megteremtéséhez.

ClubCentral