Mely városok jelentik a hazai településfejlesztés legsikeresebb példáit?

Hazánk az előző uniós fejlesztési ciklusban példátlan mennyiségű forráshoz jutott, amely korábban nem látott lendületet adott a településfejlesztésnek országszerte. A legsikeresebb példák többek között Budapest Ferencváros rehabilitációja, Mosonmagyaróvár, illetve Nagykanizsa fejlesztése is, amely a városok, városrészek megújulása mellett azok fenntartható fejlődését is célozták.

A településfejlesztési stratégia kidolgozásában meghatározó szerepet vállalt a Városfejlesztés Zrt., a településfejlesztés egyik legjelentősebb hazai szakmai szervezete. A Városfejlesztés Zrt. szakmai szerepét mutatja a hazai településfejlesztésben az is, hogy a szervezet vezérigazgatója, Dr. Bajnai László dolgozta ki a hazai szakmai közösségben korábban hiánypótló városfejlesztéssel foglalkozó tanulmányt is, amelynek címe Fenntartható urbanizáció (Scolar kiadó, Budapest, 2021.). Ez a mű részletes iránymutatást ad korunk városainak legsürgetőbb kihívásainak megoldására, és előtérbe helyezi a fenntarthatóságot, amely a legfontosabb kritérium a modern városok életében és a fejlesztési célokat is alapvetően a fenntarthatóság kell, hogy vezérelje.

ClubCentral