Hogyan újulnak meg megyei jogú városaink?

A hazai településfejlesztésnek egyre több sikeres példáját láthatjuk, ami nem csak az adott városoknak, hanem tágabb környezetüknek is előnyökkel jár. A fejlesztések célja társadalmi, gazdasági és környezeti változásokat elérni, mindezt pedig a fenntarthatóság jegyében, hiszen ma már csak ebben a szellemiségben érdemes hosszú távú terveket kidolgozni.

A megyei jogú városok közül Nagykanizsa fejlesztési koncepciója különösen említésre méltó. A Zala megyében megvalósult városfejlesztés azért példa értékű, mert a város fejlesztési koncepciója a megye területfejlesztés elképzeléseivel összhangban valósult meg. Ez a példa szemlélteti, mennyire fontos az előzetes tervezés, hogy a fejlesztések összhangba kerüljenek.

A fejlesztések kidolgozásában pedig meghatározó szerepet vállalt a Városfejlesztés Zrt. szakmai csapa. A Városfejlesztés Zrt. hazánk egyik legjelentősebb településfejlesztéssel foglalkozó szakmai szervezete, jelentős szerepet vállal nemcsak a megvalósítás során mint tanácsadó szerv, hanem a dokumentációk kidolgozásában is.

ClubCentral