A felnőttképzés létjogosultsága
„A jó pap is holtig tanul.” -tartja a mondás, ez az állítás pedig napjainkban hatványozottan is igaz. Egy átlagos munkavállaló karrierje során számos különböző szakterületen is kipróbálhatja magát. A váltás döntése megszülethet például az érdeklődési kör teljes megváltozása miatt, avagy olyan munkaerőpiaci körülmények miatt is, amely ezt indokolja.
Dr. Zsuffa Ákos, a Learning Innovation Kft. alapító tulajdonosa közel 25 éve foglalkozik képzés-, tanulás és munkaerőfejlesztéssel összefüggő szolgáltatásokkal. Egyik alapító tagja a PractiWork nevű kékgalléros munkaerő kiválasztásával, megtartásával és képzésével foglalkozó startup-nak, emellett hosszú évek óta a Felnőttképzők Szövetségének elnöke.
Meglátása szerint a munkaerőpiacon a jelen negatív gazdasági kilátások ellenére is munkaerőhiány áll fenn. A munkavállalók részéről legfontosabb szempontként a biztonság, illetve az anyagi és erkölcsi megbecsülés jelenik meg. A munkáltatók pedig az egyre magasabb szintű feladatok elvégzésére probléma felismeréssel és megoldó képességgel, kritikus gondolkodással rendelkező alkalmazottakra számítanak. Ezek fejlesztésében hatalmas szerepet játszanak a továbbképzések és a felnőttképzések egyaránt.